Baja az ország féli területén található, a Duna partján, és már csak elhelyezkedéséből adódóan is az elmúlt évszázadokban jelentős szerepet töltött be, mind a történelem alakulását tekintve, mind a kultúra és a kereskedelem területén. Persze Baja jelene is hűen tükrözi az elmúlt korok történéseit, pontosan ezért, ha úgy öntünk egy kisvonatos városnézés keretein belül szeretnénk felfedezni a város, garantáltan jó élményekben lesz részünk.
Aki szereti a halászlevet, annak életében egyszer mindenképp el kell látogatnia bajára, hiszen itt nagy hagyománya van a halételeknek, főleg az imént említettnek! Baja belvárosában pedig kifejezetten a főtér környékén egyedi, műemlék értékű épületek között csodálhatjuk meg Baja valódi arcát. A kisvonatos városnézést választva pedig mindezt kényelmesen, és nem utolsó sorban testközelből tehetjük meg.
Ha szeretné közelebbről is megismerni Baja méltán híres városát, cégünk kisvonatos városnézéseiben garantáltan örömét leli majd! Ha további információkra kíváncsi, keressen fel minket elérhetőségeinken!
Vonatozni mindannyian szerettünk kisgyermekként és még néha most, felnőtt fejjel is elönt egy kis nosztalgia, ha vonaton zötykölődünk valahová. A kisvonatoknak megvan ez a nosztalgikus bája, ami régi osztálykirándulások, családi nyaralások emlékét idézi fel. Tágra nyílt szemekkel, a kisvonat korlátjába kapaszkodva figyeltük az elsuhanó tájat, viháncolva integettünk a tovatűnő falvaknak és városoknak, ugrattuk egymást és élveztük a szünidő édességét.
Szeretné felidézni ezeket az élményeket? Nincs is egyszerűbb ennél, csak béreljen kisvonatot és induljon várost nézni, kirándulni például Bajára! Baját kisvonattal felfedezni az egyik legérdekesebb program lehet, ha megadja a módját. Kerekedjenek fel a családdal, barátokkal vagy a kiránduló klubbal és kisvonatozzanak Baján egy jót!
Teljesen másként fest Szentháromság tér és az egész város, ha kényelmesen ülve körbevonatozzuk, megcsodáljuk a szobrokat, múzeumokat, hagyjuk, hogy elvarázsoljon a Grassalkovich-kastély és körbenézünk a Tóth Kálmán téren áthaladva.
Bajai kisvonatozáshoz keressen fel minket bizalommal elérhetőségeinken és tudjon meg többet a részletekről!
A kisvonat 10-17 óráig minden egész órában indul hétköznap. Hétvégén 10-18 óráig.
Város néző kisvonat útvonala Baján