Székesfehérvárról bővebben

Számos okunk lehet Székesfehérvárra utazni, hiszen nagy múltra visszatekintő városról beszélünk, melynek alapjait még az államalapítás előtt tették le. Persze, ha már itt vagyunk, érdemes élnünk a kisvonatos városnézés lehetőségével, ugyanis így teljesen más nézőpontból, kényelmesen és nem utolsó sorban testközelből csodálhatjuk meg a várost!

A Székesfehérvári Tourinform iroda kisvonatos programcsomagjai
megtekintéséhez kattintson ide!

Székesfehérvár számos lehetőséget kínál a kikapcsolódásra, hiszen a látnivalók között olyan helyek között válogathatunk, mint Szent István bazilikájának romjai, melyben számos királyunkat koronázták meg, vagy a Püspöki palota. A belvárosban számos pub és szórakozó hely vár minket, de ha valami könnyedebbre vágyunk, akkor a hangulatos kávézókat, és az itt található óramúzeumot, valamint a játékmúzeumot is célba vehetjük. Persze ha valóban élményekkel teli városnézésre vágyunk, akkor válasszuk a kisvonatokat, melyekkel bejárhatjuk az egész belvárost és környékét!

Ha szeretne kisvonatos városnézésen részt venni Székesfehérváron, akkor cégünknél keresve sem találhatna jobbat! További részletekért keressen fel minket elérhetőségeinken!

Az Evergreen Kft. Városnéző kisvonatának Székesfehérvári menetrendje:

Előszezonban:
Kisvonatunk március 15.-től közlekedik hétvégénként (szombat-vasárnap), ünnepnapokon, valamint a tavaszi szünetben minden nap jó idő esetén. Első indulás 10 órától, utolsó indulás: 17 órakor. Csoportfoglalás esetén más időpont is kérhető!

Főszezonban:
Május 1.- és október 15.-ig minden nap közlekedünk jó idő esetén 10:00 órától. 17:00 órai indulásunk az utolsó, de jó idő esetén minimum 4 főtől 18:00 órai indulás is lehetséges!

Utószezonban:
Október 16.-től minden hétvégén (szombat-vasárnap), ünnepnapokkor, valamint az őszi szünetben minden nap közlekedünk szintén jó idő esetén.

Szezonon kívül:
Kivonat bérlésre, vagy nagyobb csoportfoglalásra kiállunk. Kérem, utazási szándékát előre jelezze!
Adventi járatainkra elővételben válthat jegyet a Tourinform irodában.
Január 1.-től március 1.-ig kisvonatunk a téli leálláskor az éves karbantartáson esik át. Ebben az időszakban kérem, ne keressék a menetrendszerinti játarainkat.
Akcióinkat keresse a facebbok oldalunkon: Székesfehérvári városnéző kisvonat

Indulási és érkezési hely:
Székesfehérvár, Városháza tér, Országalma. Ide is térünk vissza. helyünket tábla jelzi. Kisvonatunk piros-fehér, 56 férőhelyes, nosztalgia kisvonat.

Indulás:
Kisvonatunk menetidejéből adódóan óránként indulnak városköreink, minden óra egészkor: 10:000, 11:00, 12:00, 13:00, 14:00, 15:00, 16:00, 17:00
Kérem, így időzítsenek. Érdemes pár perccel hamarabb érkezni.
Köszönöm.

Megálló és felszállóhely:
A kisvonatos városkörben nincs kialakított felszállóhely, nem tudunk megállni még le és felszállás erejéig sem. Viszont az Országalma a központban van, nagyon sok látványosság közelében.

Ideiglenes megálló:
Fesztiválok, útlezárások alkalmával előfordulhat, hogy a kisvonatunk a Zeneiskola elől indul. Keresse a kiírást a táblán, a facebook oldalunkon: Székesfehérvári kisvonat, vagy hívja fel a helyi Tourinform Irodát. A menetidő nem rövidül, újabb csodálatos történelmi látnivalókban lesz része utasainknak az utunk során.

Jegy ára:
2024.-ben 2.200 Ft/fő, mely tartalmazza az áfát.
Kibérelheted vonatunkat városnézésre, melynek díja: nettó 90.000 Ft/városkör.
Csoportok kérhetnek transzfer útvonalat is. Kérem, tájékozódjanak a csoportfoglalásoknál.

Jegyértékesítés:
A vonaton, a sofőrnél, közvetlen az utazás előtt, készpénzben. Kártyás fizetésre, elővételre nincs lehetőség.

Menetidő:
A városnézés menetideje 35-40 perc, forgalomtól függően.
Az út során magyar nyelvű, GPS alapú gépi idegenvezetés hallható.

Kedvezmények:
3 éves kor alatt ingyenes.
Kutyabarát kisvonat! Négylábú engedelmes kedvenced ingyen utazhat a vonatunkon szabad hely függvényében.
Babakocsi, kerekesszék, roller csak csukott állapotban, a szabad helyek függvényében ingyenesen felvihető.
Akciós utainkat/programjainkat a facebook-on megtekintheti: Székesfehérvári városnéző kisvonat

Egyéb információk:
A Városháza téren a padokon pihenhet míg várja a kisvonatot.
Mellettünk közvetlenül érmekészítő gép van,
tőlünk 10 méterre a fali Török Ivókútból felfrissülhet, vize iható.
A nyilvános WC 25-30 méterre található a Városháza mellett.
Kocsival érkezőknek: A Mátyás Király körút fizetős. A Plázával szemben a sóderos parkolóban ingyen parkolhat.

Főbb látnivalók:
A menetrendszerinti városkörünk tartalmazza a belvárost, a Bazilikát, a központi nevezetességeket, Kati néni szobrát utunk során érintjük, de a Bory Vár nincs benne az útvonalunkban.
Kisvonatunk nosztalgia járműszerelvény, melyen széles panorámás kilátással!
A borús idő sem akadály, kisvonatunkon szél és esővédő fólia védi önöket az út során rossz időjárás esetén.

 

Útvonal:

Városháza tér, Országalma – fel és leszállóhely
Ferences Rendház
Püspöki Palota
Zeneiskola
Városfal
Szent Anna Kápolna
Régi Megyeháza
Maulbertsch Kút
Megyeháza
Levéltár
Szent István szobra
Karmelita Templom
Pelikán udvar
Árpád Fürdő
Táncosnő szobra
Szent István Altemplom
Fekvő Katona szobra
Órajáték
Mujkó szobra
Harang Emlékmű
Kati néni szobra
Lépcső utca
Koronáskút
Püspök kút
Szent Gellért Hotel
Török udvar

Hotel Magyar Király
Vörösmarty Színház
Virágóra
Rózsás Ház
Szent László szobor
Monostor Bástya
Romkert
Nagy Boldogasszony Bazilika
Nemzeti Emlékhely és Mauzóleum
Igazságügyi Palota
Zichy liget
Zenepavilon
Táncház Épülete
Sportközpont
Csónakázó tó
Csillagvizsgáló
Koronáspark
Rózsaliget
Csitári Kút
Harangjáték
Uszoda
Balatoni Sellőkszobra
Megyei Könyvtár és Képtár
Városháza tér, Országalma- leszállóhely

CSOPORTOKNAK
Minimum 20 fő esetén az 56 férőhelyes vonatunkon.
A regisztráció nem kötelező, de érdemes, a regisztráció nem kerül semmibe, de garantáltan foglalunk annyi helyet, amennyire a csoportnak szüksége van.

Kisvonatunk nosztalgia jármű-szerelvény, széles panorámás kilátással!
Szél és esővédő fóliával felszerelt, ajtós megoldással, 1 jobb oldali fellépővel.

Idegenvezetés:
Vonatunkon ingyenes magyar nyelvű GPS alapú gépi idegenvezetés hallható.
Kérhető élő idegenvezetés külön díj ellenében magyarul, angolul, németül.

Városkör:

1.) Kisvonatos városnézésünk az Országalmától indul, és oda is érkezik vissza. Ebben az esetben más fizető utas (vagy csoport) is felszállhat a vonatra a szabad helyek függvényében. A csoport igazodik a menetrendszerinti időhöz. Kérem, indulás előtt pár perccel érkezzenek!
A jegy ára 2024.-ben: 2.200 Ft/fő, kísérő tanároknak vagy csoportvezetőknek kedvezményként az út ingyenes.

2.) A városnézésre kisebb csoportok kibérelhetik a kisvonatnak az egyik kocsiját. Kényelmesebb- kötetlenebb. A kocsik egyenként 28 férőhelyesek. Ebben az esetben, a kibérelt kocsira más nem szállhat fel, az utasok csak a másik kocsira válthatnak jegyet. Indulás és érkezés a Vár főbejáratától. Kocsi bérlés ára 2024-ben: nettó 50.000 Ft/városkör.

3.) Kibérelhetik az egész vonatot. Ebben az esetben kérhető fel és leszállási hely módosítás. Sőt! Útvonalat is módosíthatnak, vagy felcserélhetnek. Bérlés esetén más nem szállhat fel a vonatra, és nincsenek menetközbeni megállók sem. A menetidő változatlan. Bérlés ára: nettó 90.000 Ft/városkör.

4.) Van 2 órás Bory Vár programunk, kifejezetten csoportok részére. Ez tartalmazza a városkört gépi idegenvezetéssel, valamint a kör végén a kisvonat elviszi a csoportot a Bory Várhoz. A kisvonatunk ott megvárja a csoportot. Várakozási idő: 40-45 perc. A program végén visszahozzuk a csoportot a kisvonat megállójába, az Országalmához. Amíg kisvonatunk a csoportra vár, addig Önök kényelmesen megnézhetik a várat. Ez a 40 perces várakozás elég szokott lenni szinte minden csoportnak.

Ára 2024.-ben: 4.100 Ft/fő minimum 20 fő esetén.

Amennyiben Önök sokkal több időt szeretnének eltölteni a Bory Várban mint 40 perc, abban az esetben kisvonatunk otthagyja a csoportot és az előre megrendelt időre visszamegy Önökért.

Ára: 4.500 Ft/fő.

Késés esetén a saját menetidejük rövidül, egyes látványosságok elmaradhatnak. A megbeszélt összeg nem változik.

Transzferjáratok külön díj ellenében:
Csak csoportoknak!
Háztól – házig szolgáltatás. Kényelmesen szeretne utazni?
Kérhető Vasútállomásról, Buszpályaudvartól, Szállásokról, Éttermektől, Sóstótól. Minden olyan létesítménytől vagy létesítményhez, mely kiesik a kisvonat útvonalából.
Transzferjáratunkon nincs gépi idegenvezetés, vonatunk célirányosan közlekedik a két helyszín között. Menetközben láthatják a város azon részét amerre kisvonatunk elhalad.
Csoportoknak kérhető a városnézés kombinálva a transzferjárattal. Összevont utainkat kérheti csomagban. Minden esetben a helyszíntől és a bérlés időtartamától függően kalkuláljuk árainkat.
Kérjen egyedi árat kollégánktól!

Gyalog vagy? Távolságmérő:

Országalma – Autóbusz Állomás: 400 méter, 6 perc gyalog
Országalma – Alba Pláza főbejárata-: 300 méter, 4 perc gyalog

Országalma – Bory Vár: 4 km, 60 perc gyalog

Országalma – Sóstói Tanösvény: 3 km, 40 perc gyalog

Sóstó, Vadvédelmi Központ, Szárcsa u. 33. – Sóstói Látogatóközpont: 1,3 km, 18 perc gyalog
Elfáradtál? Sok a csomag? Messze a cél? Nem szeretnél sokat gyalogolni? Vonatozzál!

 

Csoportfoglalás:
Telefonon, lehetőleg munkaidőben: 70/325-4179
Főidőben foglalna és foglalt a mobil? Kérem, írjon emailt. A levelek beérkezésének sorrendjében mindenkit visszaigazolok!

emailben: kisvonat@kisvonatok.hu

Foglalás módja:
Önnek egyértelmű, hogy Székesfehérvár, de nekem 6 városom van, így kérem, kezdje azzal, hogy:

  1. Melyik városban szeretnének vonatozni?
  2. Mikor?
  3. Melyik napszakban?
  4. Mennyien jönnétek, és ebből mennyi a tanár?
  5. Mit szeretnétek, városkört, transzfert vagy kombinált utazást?
  6. Szüksége van áfás számlára?
  7. Kérek egy nevet és kérek egy mobil számot is, aki a helyszínen lesz, hogy az előre nem látott helyzeteket gyorsan le tudjuk kommunikálni.

Fizetés:
Közvetlen az utazás előtt a sofőrnél, készpénzben, egy összegben, a megjelent létszámot figyelembe véve, az előre leegyeztetett összeg alapján.
Amennyiben áfás számlára szükségük van, azt nekem is jelezzék, a számlát pedig a helyszínen a sofőr állítja ki, a számlázási adatokkal és az adószámmal, kérem, a helyszínen készüljenek.
Utólag számlát nem áll módunkban kiállítani.

A levélre lehető leghamarabb válaszolok az ár megjelölésével az email-ek sorrendjében.

Ajánlatunk nem minősül foglalásnak és kizárólag a megadott útvonalra, időre és létszámra érvényes! Kérem, segítse munkánkat és jelezze, ha a létszámban nagyobb változás állna be.

A foglalás csak helyregisztráció, a fennmaradt helyekre még más is felszállhat a vonatra.

Figyelembe véve az előző városkör végét, valamint a városi utak leterheltségét, kérem, az adott időponthoz igazodni szíveskedjenek. Amennyiben a csoport késik, jelezze felénk, és lehetőségeinkhez képest igazodunk, vagy ajánlunk egy másik időpontot. A menetidőt a többi foglaláshoz igazodva tartanunk kell magunkat, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy élményekben gazdag szolgáltatást biztosítsunk a csoportnak.
Megértésüket köszönöm.

Parkolás:
A busszal a Mátyás Király körúton a Pláza sarkáig tud a busz behajtani, és letenni a csoportot. Ez 200-300 méterre van gyalog az Országalmától. A Plázával szemben a sóderos parkolóban ingyen parkolhat. A Mátyás Király körút fizetős.
Bármilyen kérdés, felmerülő probléma esetén a telefonszámom: 70/325-4179.

Élményekben gazdag utazást kívánok!