Ha Egerben jár, ezeket ne hagyja ki!

Cégünk szervezésében már Egerben is lehetősége van a kisvonatos városnézésre, melyet igénybe vehet akár családjával, kedvesével és barátaival együtt is. De mik azok a lehetőségek, melyeket egy Egri kisvonatos városnézés során nem szabad kihagynunk?

Az első és talán legfontosabb az Egri vár, melyet érdemes végigjárnunk, ha csak egy kicsit is vonz minket a történelem, hiszen ennek története egészen a XIII. századig nyúlik vissza. És a vár tetejéről egészen a belvárosig ellátni, tehát ha másért nem, ezért is mindenképp érdemes útba ejteni. Az egri fürdő nem messze innen a belváros irányában található, és ez is kihagyhatatlan élmény, ha már itt járunk. Zárásképp pedig a belváros határában található borospince sorokat érdemes célba vennünk, hiszen itt végig kóstolhatjuk az Egri borvidék legkiválóbb borait.

Ha szeretné bejárni Eger városát, és mindemellett élménydúsan utazni, akkor ne hagyja ki a cégünk által kínált kisvonatos városnézés lehetőségét, hiszen térkép alapján, sétálva sokkal hosszadalmasabb! A vonaton még történelmi ismeretekre is szert tehet a GPS alapú gépi idegenvezetésünkkel. A menetrendszerinti városkörünk alatt láthatják Eger szinte összes nevezetességét, mindazt, amit vonattal bejárható. Utána eldöntheti, mit látogat meg gyalogosan.
A leghosszabb menetidőt nálunk kapja, a mi kék-fehér kisvnatunk az egyetlen olyan közlekedési eszköz, amely NAGY városnéző kört tesz a városban! Jöjjenek velünk, és a kisvonatozás a Szépasszony völgybe nem csak egy rövid kiutazás lesz, hanem látnivalókban gazdag élmény is!

 

Az Evergreen Kft. Városnéző kisvonatának Egri menetrendje:

Előszezonban:
Kisvonatunk március 15.-től közlekedik hétvégenként (szombat-vasárnap), és ünnepnapokon,
valamint a tavaszi szünetben minden nap jó idő esetén. Első indulás 10 órától, utolsó indulás: 17 órakor. Csoportfoglalás esetén más időpont is kérhető!

Főszezonban:
A húsvéti szünet első napjától az őszi szünet utolsó napjáig,
minden nap közlekedünk 10:00 órától. 17:00 órai indulásunk az utolsó, de jó idő esetén minimum 4 főtől 18:00 órai indulás is lehetséges!

Utószezonban:
Csak megrendelésre közlekedünk. Minimum rendelés: 1 óra.

Szezonon kívül:
Kivonat bérlésre, vagy nagyobb csoportfoglalásra kiállunk. Kérem, utazási szándékát előre jelezze!
Január 1.-től március 1.-ig kisvonatunk a téli leálláskor az éves karbantartáson esik át. Ebben az időszakban kérem, ne keressék vonatainkat.
Akcióinkat keresse a facebbok oldalunkon: Egri városnéző kisvonat

Indulási és érkezési hely:
A Kisvonatos városnézés Egerben az Egészségház utcából indul, az Egyetem B épülete előtt várunk mindenkit. Helyünket mobil tábla jelzi.
Gyalogosan megközelíteni az Érsekkert felől és a Standfürdőtől egyaránt 1-2 perces könnyed séta. Keresse a kék-fehér, 56 férőhelyes nosztalgia-szerelvényünket! Ez az egyetlen vonat a városban, amely a legtöbb embert képes elvinni egyszerre, és ez az egyetlen vonat, amely nagy városkört tesz a városban!

Indulás:
Kisvonatunk menetidejéből adódóan óránként indulnak városköreink, minden óra egészkor: 10:00, 11:00, 12:00, 13:00, 14:00, 15:00, 16:00, 17:00
Kérem, így időzítsenek. Köszönöm.

Megálló és felszállóhely:
Eger történelmi kisváros, szűk, kanyargós, egyirányú utcákkal tarkítva. Ideiglenes megállásra csak a Minaretnél van lehetőség. Ha szeretne felszállni, határozottan jelezze felszállási szándékát a sofőrnek.

A városkör részeként kisvonatunk ellátogat a Szépasszony völgybe. a kialakított megállóban lehetősége van a városkört megszakítani, le- és felszállni, majd ugyanazzal a jeggyel visszautazni a célállomásra. Jegyét kérem őrizze meg. A Szépasszony völgyben minden óra ’35 perckor indul tovább vonatunk: 10:35, 11:35, 12:35, 13:35, 14:35, 15:35, 16:35, 17,35. A városkör utolsó szakaszát ekkor tekinthetitek meg.
Amennyiben úgy döntenek, hogy leszállnak a Szépasszony völgyben, és ott elidőznek, kérem, jelezzétek sofőrünknek, hogy a következő visszaúton számítson önökre. A felszállás a már megváltott jeggyel történik, a jegy a visszaútra is érvényes, nem kell újból jegyet váltani!

 

Jegy ára:
2024.-ben 2.200 Ft/fő, mely tartalmazza az áfát.
Kibérelheted az 56 fős vonatunkat városnézésre, melynek díja: nettó 90.000 Ft/városkör.
Csoportok kérhetnek transzfer útvonalat is. Kérem, tájékozódjanak a csoportfoglalásoknál.

Jegyértékesítés:
A vonaton, a sofőrnél, közvetlen az utazás előtt, készpénzben. Kártyás fizetésre, elővételre nincs lehetőség.

Menetidő:
A városnézés menetideje 45-50 perc, forgalomtól függően.
A program részekén GPS alapú, magyar nyelvű, gépi idegenvezetés hallható a vonaton.

Kedvezmények:
A menetidő megszakítható, a Szépasszony völgyben leszállhatnak, és ugyanazzal a jeggyel visszautazhatnak még aznap. Felár nincs.
3 éves kor alatt ingyenes.
Kutyabarát kisvonat! Négylábú engedelmes kedvence ingyen utazhat a vonatunkon szabad hely függvényében.
Babakocsi, kerekesszék, roller csak csukott állapotban, a szabad helyek függvényében ingyenesen felvihető.
Akciós utainkat/programjainkat a facebook-on megtekintheti: Egri városnéző kisvonat

Egyéb információk:
A fő térre kisvonatok nem hajthatnak be! Várunk mindenkit az Egészségház utcában, az Egyetem B épülete előtt. Helyünket tábla jelzi.
Autóval parkolni a környéken sok helyen lehet, de mindenhol fizetős.

A völgyben megannyi pince hívogat, éttermek, kürtőskalács, büfésor, árusok, színpadi rendezvények és koncertek várják a turistákat, de Minigolf pálya és Kalandpark is a rendelkezésükre áll.

A völgyben a nyilvános WC 200 méterre a Minigolf pálya mellett található.

 

Főbb látnivalók:
Érsekkert – Bazilika – Igazságügyi Palota – Városfal – Bormúzeum – gimnázium – Tűzoltó Múzeum – MINARET – Marcipán Múzeum – Gárdonyi Géza lakóháza – egri Vár alsó- és felső kapu – Maklári kapu – Vármegye Háza – Líceum – Varázstorony – Termálfürdő – Tufába vájt pincersor – Hatvani kapu – Zsidó negyed – Zsinagóga
Kisvonatunkon a leghosszabb menetidővel, a legtöbb látnivalóval, érdekes információval lesznek gazdagabbak. A nagy városkör csakis a kék-fehér vonaton!
Kisvonatunk nosztalgia járműszerelvény, széles panorámás kilátással!
A borús idő sem akadály, kisvonatunkon szél és esővédő fólia védi önöket az út során rossz időjárás esetén.

 

Útvonal:

Egészségház utca, Egyetem B épület – indulási pont
Érsekkeret
Múzsák Ligete
Zenepavilon
Klapka utca
Barokk épületek
Gárdonyi Géza Színház
56-os emlékmű
Egri Bazilika
Igazságügyi Palota
Törvényház
Nemzeti Bormúzeum
Jezsuita Gimnázium
Sétáló Főutca
Nagyposta
Szegényház
Szent Anna Templom
Tűzoltó Múzeum
Eger patak
Minaret
Marcipán Múzeum
Harangöntő Ház
Servita Templom
Gárdonyi Géza lakóháza
Vár felső kapuja
Szarvas tér
Vár alsó kapuja
Tinódi Lantos Sebestyén szobra

Butler Ház
Káptalan utca
Barokk épületek
Ferencesek Temploma
Rendház
Iskolák, Paloták
Vármegye Háza
Líceum épülete
Varázstorony
Bazilika
Trinitárius templom
Szépasszony-völgyi pincesor – megálló, fel- és leszállóhely
Szépasszony szobra
3-as pincesor
Vámház
Termálfürdő
Egri Uszoda
Szent József Forrás
Almagyar utca
Egészségház utca, Egyetem B épület –érkezési pont

CSOPORTOKNAK
Minimum 20 fő esetén az 56 férőhelyes vonatunkon.
A regisztráció nem kötelező, de érdemes, hiszen a regisztráció ingyenes, de garantáltan foglalunk annyi helyet, amennyire a csoportnak szüksége van.

Kisvonatunk nosztalgia jármű-szerelvény, széles panorámás kilátással!
Szél és esővédő fóliával felszerelt, ajtós megoldással, 1 jobb oldali fellépővel.

Idegenvezetés:
Vonatunkon ingyenes magyar nyelvű GPS alapú gépi idegenvezetés hallható.
Kérhető élő idegenvezetés külön díj ellenében magyarul, angolul, németül.

Városkör:

1.) Kisvonatos városnézésünk az Egészségház utcából indul, az egyetem B épülete elől, és oda is érkezik vissza. Ebben az esetben más fizető utas (vagy csoport) is felszállhat a vonatra a szabad helyek függvényében. A csoport igazodik a menetrendszerinti időhöz. Kérem, indulás előtt pár perccel érkezzenek!
A jegy ára 2024.-ben: 2.200 Ft/fő, kísérő tanároknak vagy csoportvezetőknek kedvezményként az út ingyenes.

2.) A városnézésre kisebb csoportok kibérelhetik a kisvonatnak az egyik kocsiját. Kényelmesebb- kötetlenebb. A kocsik egyenként 28 férőhelyesek. Ebben az esetben, a kibérelt kocsira más nem szállhat fel, az utasok csak a másik kocsira válthatnak jegyet. Indulás és érkezés a Egészségház utcából indul, az egyetem B épülete elől. Kocsi bérlés ára 2024-ben: nettó 50.000 Ft/városkör.

3.) Kibérelhetik az egész vonatot. Ebben az esetben kérhető fel és leszállási hely módosítás. Sőt! Útvonalat is módosíthatnak, vagy felcserélhetnek. Bérlés esetén más nem szállhat fel a vonatra, és nincsenek menetközbeni megállók sem. A menetidő változatlan. Bérlés ára: nettó 90.000 Ft/városkör.
Késés esetén a saját menetidejük rövidül, egyes látványosságok elmaradhatnak. A megbeszélt összeg nem változik.

Transzferjáratok külön díj ellenében:
Csak csoportoknak!
Háztól – házig szolgáltatás. Kényelmesen szeretne utazni?
Kérhető minden olyan létesítménytől vagy létesítményhez, mely kiesik a kisvonat útvonalából.
A transzferjáratunkon nem megyünk történelmi helyekre, és nem hallható gépi idegenvezetés sem. Vonatunk célirányosan közlekedik a két helyszín között. Menetközben láthatják a város azon részét amerre kisvonatunk elhalad. Kérhető a Vasútállomástól, a Buszpályaudvartól, a Pincészetektől, bárhonnan.
Csoportoknak kérhető a városnézés kombinálva a transzferjárattal. Összevont utainkat kérheti csomagban. Minden esetben a helyszíntől és a bérlés időtartamától függően kalkuláljuk árainkat.
Kérjen egyedi árat kollégánktól!

Gyalog vagy? Távolságmérő:

Egészségház utca – Szépasszony völgy: 2,5 km 35 perc séta
Egészségház utca – Vasútállomás: 1,1 km 15 perc séta
Egészségház utca – Buszvégállomás: 3,5 km 45 perc séta
Elfáradtál? Sok a csomag? Messze a cél? Nem szeretnél sokat gyalogolni? Vonatozzál!

Csoportfoglalás:
Telefonon, lehetőleg munkaidőben: 70/325-4179
Főidőben foglalna és foglalt a mobil? Kérem, írjon emailt. A levelek beérkezésének sorrendjében mindenkit visszaigazolok!

Emailben: kisvonat@kisvonatok.hu

Foglalás módja:
Önnek egyértelmű, hogy Eger, de nekem 6 városom van, így kérem, kezdje azzal, hogy:

  1. Melyik városban szeretnének vonatozni?
  2. Mikor?
  3. Melyik napszakban?
  4. Mennyien jönnétek, és ebből mennyi a tanár?
  5. Mit szeretnétek, városkört, transzfert vagy kombinált utazást?
  6. Szüksége van áfás számlára?
  7. Kérek egy nevet és kérek egy mobil számot is, aki a helyszínen lesz, hogy az előre nem látott helyzeteket gyorsan le tudjuk kommunikálni.

Fizetés:
Közvetlen az utazás előtt a sofőrnél, készpénzben, egy összegben, a megjelent létszámot figyelembe véve, az előre leegyeztetett összeg alapján.
Amennyiben áfás számlára szükségük van, azt nekem is jelezzék, a számlát pedig a helyszínen a sofőr állítja ki, a számlázási adatokkal és az adószámmal, kérem, a helyszínen készüljenek.
Utólag számlát nem áll módunkban kiállítani.

A levélre lehető leghamarabb válaszolok az ár megjelölésével az email-ek sorrendjében.

Ajánlatunk nem minősül foglalásnak és kizárólag a megadott útvonalra, időre és létszámra érvényes! Kérem, segítse munkánkat és jelezze, ha a létszámban nagyobb változás állna be.

A foglalás csak helyregisztráció, a fennmaradt helyekre még más is felszállhat a vonatra.

Figyelembe véve az előző városkör végét, valamint a városi utak leterheltségét, kérem, az adott időponthoz igazodni szíveskedjenek. Amennyiben a csoport késik, jelezze felénk, és lehetőségeinkhez képest igazodunk, vagy ajánlunk egy másik időpontot. A menetidőt a többi foglaláshoz igazodva tartanunk kell magunkat, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy élményekben gazdag szolgáltatást biztosítsunk a csoportnak.
Megértésüket köszönöm.

Parkolás:
Busszal és kocsival ingyenesen parkolni a Vasútállomás háta mögött tudnak. Ady E. út. 5-10 perc séta a megállóinkig.
Busszal ingyenesen parkolni a Vár felső részén lehet, a Gárdonyi háznál (csak 1-2 busznak van hely) vagy a Vasúállomásnál, esetleg a város szélén a Tesco parkolójában.
Bármilyen kérdés, felmerülő probléma esetén a telefonszámom: 70/325-4179.

Élményekben gazdag utazást kívánok!